Élő kiszabadulós: Szabaduljki.hu

Szerző: karacsi_maci, beküldve: 2014. június 16. hétfő 09:44

Rendhagyó beszámoló lesz ez a mai, hiszen ritka alkalom, hogy egymás után egyszerre két szobába megyünk, ráadásul ez volt most az első olyan helyszín, amit nem Budapesten játszottunk. Emiatt kicsit hosszabb is lesz, de érdemes elolvasni. Ha jól emlékszem, körülbelül március elejére ígértem magam, de csak most sikerült eljutnunk a hétvégén.

A szabaduljki.hu szobáit a belvárosban, a következő címen találod: 7624 Pécs, Ferencesek utcája 3 Szabadulj!.

Az egész hétvége remekül telt, Pécs csodaszép város, szép időnk volt, mindenki aki teheti, menjen el megnézni, érdemes két napot is rászánni, mert látnivaló az van. Igaz, én hulla fáradt voltam, ezért mászkálni nagyon nem mászkáltunk, illetve szombat délután indultunk, este a játékok, aztán másnap már haza is.

A helyet egy fiatal pár üzemelteti, Joci és Ivett, ők invitáltak meg minket a játékra. Nagyon kedves pár, erről még többször fogok említést tenni. Történt ugyanis, hogy felkerestek, és osztottam szoroztam, gondoltam, a vonatjegy 4 500 Ft, valami szállást lehet, hogy megúszunk 5 000 Ft -ból, kajálni is kell, aztán a vissza út is 4 500 Ft, no meg a három/három óra vonatozás, egy húszas alatt biztosan nem úszom meg, ráadásul akkor már érdemes lenne két napig maradni. Ez lett volna az eredeti tervem, így hát elsőre ha jól emlékszem, nemet mondtam a felkérésre. Joci azonban meggyőzött, hogy egyrészt tud nekünk igen baráti áron szállást Harkányban (ami szintén nagyon kedves kis város). Aztán gondolkodtam, és úgy döntöttem, telekocsival olcsón megúszhatjuk az utazást is, így végül igent mondtam a felkérésre, és ketten mentünk el játszani.

A Pécsieknek ezzel nincs gondjuk, így ők is belekóstolhatnak az élő kiszabadulós varázsába, nekik ez kötelező program :)

Két szobájuk is van, mind a kettőről leírom az élményeinket, az első a fűrész, a második pedig a múmia halott kamrája.

A fűrész

Aki látta a filmet, az tudja, hogy kicsit hasonlít a kijutós játékokhoz. No, szerencsére azért itt nem kellett levágnunk a lábunkat :)

Játékmestereink elmondták az instrukciókat, aztán be is mentünk. Nyilván nem spoilerezhetek, remélem minél többen meglátogatjátok őket. Azt mindenesetre érdemes róla tudni, hogy sok csapat volt már itt, eddig senki nem jutott ki még segítség nélkül, ezt közölték is velünk. Bennünk ilyenkor mindig felmerül, hogy akkor itt a szobával lehet valami gond, de kivételesen nem ez történt, ugyanis a segítség a játék része. Ezért amikor megakadtunk, akkor kértük is őket rendre.

Mikrofonon keresztül kaptuk az instrukciókat, miszerint “… lenne itt egy kis játék … “. Természetesen nem konkrét megoldást, csak utalásokat. Mint a moziban.  Ettől, illetve a bevezető szövegből viszont teljesen átjött a film hangulata, aki eljön ide, az első részt mindenképp nézze meg, hogy tudja, miről is van szó. Több fűrész kijutós szoba is van, ahogy jól tudom, sok készítőt megihletett már ez a film, de nekem itt volt leginkább hasonló érzésem.

Sajnos a sok tapasztalat néha átok, így voltunk olyan balekok, hogy egészen mást kerestünk, mint amit kellett volna, ezért sajnos nagyon sok időt elvesztegettünk az elején, emiatt 10 másodperccel túlléptük az idő limitet. Nagyon tetszett nekünk az a megoldás, hogy a filmből ismert kis tévén tudtuk mennyi van még hátra, de teljesen speciálisan, ugyanis csak az utolsó fél órától kapcsol be a számláló.

Szintén a “profizmusunk” átka, hogy volt olyan feladvány, amit a csapatok 80% -a elsőre megfejt, nekünk sehogyan nem ment, bárhogyan is próbálkoztunk. Végül “elfogadták” a kijutásunkat, bár én örültem volna neki, ha időben kijutunk. Ezért még egyszer hangsúlyozom, itt a segítség a játék része, ne érezzétek azt, hogy így már nem is az igazi, kérjétek bátran.

Utána szusszantunk egyet, picit beszélgettünk, hogy milyen volt, rengeteg kérdést kaptunk, majd irány a következő szoba.

A múmia

Az egyiptomi környezet is sok kiszabadulós számára inspiráló téma. Itt papirusz tekercseket kellett megtalálnunk, illetve sok minden mást is, de ezek vezettek minket el rejtélyről rejtélyre, a következő lépéshez. Ettől függetlenül a játék nem lineáris, lehet keresgélni, vagy akár közösen megfejteni a papiruszok titkát. Bent az egyiptomi környezet vár rátok, mindenhol kígyókkal, skorpiókkal, vigyázzatok, hova nyúltok! :) Amikor bementek, kaptok egy kis mécsest, mert félhomály van, ennek a segítségével azonban könnyeben eligazodhattok. Fontos, hogy semmi mást nem szabad meggyújtanotok, fel ne égessétek nekem a helyet!

Megint mi néztünk be valamit. Nagyon szép mondat lesz ez a következő: itt is volt valami, amivel már másik szobákban is találkoztunk, de itt valahogyan teljesen egyedi módon, egy kis trükkel lehetett csak felhasználni az eszközt. Na ezzel teljesen készre vágtuk a játékunkat, mert kb. 20 percet foglalkoztunk ezzel, és épp csak a fától nem láttuk az erdőt. Sajnos ebben a szobában többször is. Így, szégyenszemre időben innen sem sikerült kijutnunk. Pedig kb. 5 percre voltunk, hogy végezzünk, a végső megoldáson már közösen mentünk végig.

Összefoglalva

Mind a két szoba jól kivitelezett, élvezhető játék. Nekünk az első szobával volt egy kis gondunk, ezt közöltük is Jocival, és nagy örömünkre megfogadta a tanácsunkat, változtatni fog rajta, így szerintünk még élvezhetőbb lesz, de így is nagyon szuper volt. Mire ti mentek, már kész is lesz. Nehéz szoba, az már egyszer biztos. Nekem a fűrész tetszett jobban, játékostársamnak, UmBunak, akit egyébként ismerhettek innen az oldalról, hiszen játékostársunk pedig a múmia.

A végén pedig leültünk még beszélgetni egy kicsit, és annyira jó fej volt a készítő páros, hogy felajánlották, hogy elvisznek minket Harkányba a szállásunkhoz.

Mindenkinek ajánlom tehát, hogy egy hétvégére utazzon el ide, igazán olcsón meg lehet szervezni az utazást, szállást is fogtok tudni olcsón találni, érdemes, mert fantasztikus város, és remek játékban volt részünk.

Még egyszer szeretnénk köszönetet mondani az invitálásért, és a remek élményekért!

JUSS KI TE IS A SZABADULJKI.HU SZOBÁIBÓL!

A weboldalukat itt találhatod meg, a facebook oldalukat pedig itt.

szabaduljki

11 votes, average: 5,00 out of 511 votes, average: 5,00 out of 511 votes, average: 5,00 out of 511 votes, average: 5,00 out of 511 votes, average: 5,00 out of 5 (11 szavazat, átlag: 5,00 a maximum 5 pontból)
A szavazáshoz be kell lépned.
Loading...

2 hozzászólás

  1. avatar Pepita
    Küldve: 2014. június 16. hétfő at 14:21 | Permalink

    Gratula! Igazán jó kis párost alkottatok!
    Engem megmosolyogtat, hogy amilyen “vén rókák” vagytok, mégis kifog rajtatok a játék. Igaz, hogy csak egy icipicit, de ettől olyan izgi. :)

    VálaszVálasz
  2. avatar UmBu
    Küldve: 2014. június 19. csütörtök at 13:47 | Permalink

    Nagyon jó volt! :) Jók voltunk ;) (najó, mi nem annyira… :))) a “vén róka”-ság sokszor hátrány tud lenni, nehéz “tiszta lap”-pal, azaz tiszta aggyal kezdeni :))
    Mindenesetre: Köszönöm, hogy a részese lehettem! ;) Pécs is, a hely is és a fogadtatás is remek volt, csak ajánlani tudom! :)

    VálaszVálasz

Szólj hozzá

Hozzáaszóláshoz be kell lépned.